Csapatunknál javában tart a felkészülés az nb 1-es szezonra, erről mondott pár szót Farkas László:
Sorozatban játszunk edzőmérkőzéseket, de talán ezen a héten tudjuk elkezdeni az utolsó simításokat, mert mindig sok volt a hiányzónk. Mivel kérésünkre sikerült elhalasztani az első fordulót az Mtk-val (itt köszönjük meg az Mtk segítségét), így még három edzőmérkőzést tudunk játszani a rajt előtt. A felkészülésben úgy érzem a fizikai rész már összeállt, de elméleti téren és játékfegyelemben előrébb kell még lépnünk. Csapatszerkezetben kicsit váltottunk, remélem ez kedvező hatással lesz az eredményességre. Szerencsére nincsen sérültünk, így teljes kerettel tudunk nekivágni a mérkőzéseknek. Próbáltunk minden mérkőzésen mást-mást gyakorolni, és sokszor voltak már biztató periodusok.
Edzőmérkőzéseink eredménye:
UTE - CSEPEL /NB2 NŐI/ 6-1
UTE - HEGYVIDÉK FC /NB 2 NŐI/ 3-1
UTE - ERDÉRT /88-89 FIUK/ 0-8
Következő edzőmérkőzéseink
UTE - ÚJPESTI HALADÁS / BLSZ 2 FELNŐTT FÉRFI/ 2006.08.10 19.30 Megyeri út
UTE - HEGYVIDÉK FC 2006.08.13. 18.00 Megyeri út
UTE - UTE /U14 FIUK/ 2006.08.15 vagy 17.